Torockó viselete
A torockói magyarság Torockó és Torockószentgyörgy településein élnek. Az egykori vasbányászat biztosított megélhetést mindkét település számára. A városias környezet hozta magával az öltözködés polgári jellegét, amelyben megjelent a szász és román hatás is. A város lakói rangtól és foglalkozástól függetlenül ugyanolyan anyagból varratták ruháikat.
A torockóikat már a 19. század közepén vásárolt anyagokból készítették ruháikat: pamutvásznat, brassói sötétkék vagy fekete posztót, bécsi bársonyt és aranycsipkét. Ebben az időben élte a viselet is fénykorát. Minden ruhadarabnak külön mestere volt, tehát nem otthon készítették öltözeteiket. Voltak darabok, amelyeket átvettek más népcsoportoktól. Ilyen volt a kalotaszegi csipkés főkötő is. A lányok a szászok által készített pártát viseltek, amelyet fekete sima vagy hímzéses selyemmel borítottak.
A lányok és asszonyok legegyszerűbb mindennapokra használt ruhadarabja a paraszt gyolcsing volt, amelyen csak a kézelő és a gallér volt díszített. A vállas ing már hímzettebb volt, ezt az eladósorban lévő lányok hordták. Az újmenyecske ingét pedig islóggal sárgára kivarrták. Az idősebb asszonyok, ún. kötéses inget hordtak, amelynek széleit tűzött csipkével fogták össze.
Az ingeket korábban összevarrták a pendellyel, ám az 1910-es évektől külön vált a két ruhadarab. Az ingekhez ún. muzsulyt vagy fehér gyolcsfersinget hordtak. A muzsuly fekete vagy sötétkék klottból, szaténból készült, elöl nem varrták össze, darázsolással ráncokba szedték és lepelszerűen viselték. Ünnepnapokon és hétköznapokon is viselték. A gyolcsfersing fehér vászonból készült és szintén erősen ráncolt volt. Felül az ing felé lajbit hordtak, és arra került a posztó vagy atlaszselyem, virágokkal és gyöngyökkel díszített fűdző. Alul a fersing és a felső öltözet között szépen megmunkált zsinóröv került. A szoknya elég mindig kötényt vagy valamilyen ruhát kötöttek. Felül mentét vagy sötétkék posztóból készült palástot hordtak.
A férfiak öltözékében is megmaradtak archaikus elemek, mint a 20. század elején még viselt mellévarrott ujjú ing. A lobogós ujjú inget csak ünnepnapokon hordták, a nadrágon kívül viselték. Alulra alsóruhának hordott gatyát és posztónadrágot húztak. Felül télen rókával prémezett fehér ködmönt viseltek. Minden ruhadarab fehér volt kivéve a férfiaknak varrt harisnya a condra, amely fekete színű volt.
Kalotaszeg viselete
Az egyik legismertebb és legfeldolgozottabb magyar népviseletek egyike. A kalotaszegi kistáj Nagyvárad és Kolozsvár között helyezkedik el, a Gyulai és Vlegyászi havasok fogják közre.
A földművelő és állattenyésztő kalotaszegiek már a 19. század folyamán idénymunkára jártak az Alföldre. Így számos népviseleti elem került Erdélybe, mint pl. a bőgatya vagy a cifraszűr. A viselet lassan változott, a 20. század kutatói ugyan azokkal a viszonyokkal találkozhattak a terepmunka során, mint száz évvel azelőtti kollégáik.
A kalotaszegi népművészet felemelkedéséért sokat tett a környék „nagyasszonya” Gyarmathy Zsigáné. Az 1885-ös országos kiállításon szorgalmazta a kistáj megjelenítését, amely igen nagy sikert aratott. Többek között Erzsébet királyné is rendelt háziipari termékeket. Gyarmathyné halála után még az 1930-as években is működtek varróházak, hogy Kalotaszeg gyárthassa és eladhassa sajátos népművészeti tárgyait.
A kalotaszegi viselet egyik leghíresebb darabja a gyöngyöspárta. Ezt a kézbe való rojtos keszkenővel együtt kapta a konfirmációra készülő lány. A pártát flitterrel, sima-porcelán és faragott gyöngyökkel díszítették. A gyöngyöspárta viselését itt őrizték meg legtovább. Az asszonyok alsóneműiket házivászonból varrták. A különböző jellegzetesen hímzések, mint a szálvonásos, vagdalásos, szálánvarrásos és írásos változatok az asztali és ágyi ruhákon jelentek meg.
Az ünnepekre hordták az ún. vállfűs inget, amely mellévarrott ujjú inget jelentett. Az asszonyoknak újmenyecskék viselet a kötéses, asszonyos ing volt. Kalotaszegen is hordták a muzsulyt. Elöl nyitott szárnyait feltűzték, így kilátszott alóla a fehér ráncos pendely. A muzsuly széleire hímzett muzsulyposztó került. Az újmenyecske ruhatárában itt is megjelent a gyolcsfersing. A kalotaszegi viseletben is megjelenik a nők fehér szűrposztó ujjassa a daróc vagy condra.
A férfiak viseletében a gatya, bőgatya csak a nyári öltözet része volt. A gatya elé ráncolással, hajtással díszített surcot kötöttek. Ehhez hordták a bő ujjú, lobogós inget. A 20. század elején vált divattá a szűk ujjú ing. Télen szűrt viseltek, amely egészen a 20. század elejéig virágkorát élte a környéken.
Székelyföldi népviselet
A székelyek élnek legnagyobb számban Erdély területén, az egykori hét székből szerveződött területen. A mai Kovászna (Háromszék) és Hargita megye (Csíkszék, Udvarhelyszék), Maros megye egy része (Marosszék), a mai Fehér és Kolozs megyék kisebb darabjai (Aranyosszék) tartoznak ide.
A székely népviselet évszázadok óta státuszuk szimbólumának tekinthető. Az Erdélyben található más népcsoportoktól eltérően a székely viselet egyszerűbb, kevesebb rajta a díszítés. Az öltözködési elemek pedig lassan, szinte alig változtak, ami az anyagok házi előállítására vezethető vissza. Sokáig a női és férfi ruhaféléket nem különböztették meg látványosan egymástól.
Jellemző anyag volt a házilag előállított vászon. Az asszonyok és lányok fehérre, azs asszonyok feketére festett, sűrű ráncba szedett vászonszoknyát, hámos rokolyát hordtak. Pamutból is készítettek szoknyát. Elé háziszőttes katrincát vagy surcot kötöttek. Archaikus viseleti elem volt a középkorból megmaradt egész fejet betakaró kendő viselete. Felül fodros inget és lajbit hordtak.
A férfi viseletben jellegzetes elem volt a harisnya, amelyből készült zsebes és zseb nélküli is. Az erdélyi falvak lakói meg tudták különböztetni a harisnya alapján ki hová valósi. Az ingek köznapra vászonból, ünnepre sifonból készültek. Télen alacsony báránybőr sapkát, nyáron szalmából font kalapot viseltek.
Székely nemzeti viseletnek maradt meg a háziszőttes posztóból készült nadrág és ujjas, amely a 18. század folyamán egyenruhaként is funkcionált. A székely öltözködésre jellemző háziszőttesek a 19. század végén kezdtek eltűnni a gyári anyagok megjelenésével. Ezzel elkezdődött a népviselet hanyatlása is. Erdély elcsatolásával és a két világháború viszontagságai után a székely viselet megtartása maradt a népcsoport egyetlen identitást kifejező eszköze.
Moldvai csángó viselet
A Moldvában élő csángók őrizték meg legtovább a dél-kelet európai népek öltözködésének jellegzetességeit. A csángók Moldva Keleti-Kárpátok és Prut közé eső részén éltek. A kisebbségben élő magyarok népi művészetére hatással volt a román többség.
A korai csángó öltözetek háziszőttes gyapjúból, kenderből, selyemből és pamutból készültek. Színes fonalakból varrták ki a ruhadarabokat. Az első világháború után itt is megjelennek a városias öltözködési elemek, anyagok. Ezekből hétköznapra készítettek a ruháikat, ünnepekre meghagyták a háziszőttes anyagokból készült díszesebb ruhákat.
A kislányok fejükön gyöngyös hajpántot hordtak, a nagyobbak gyöngyökkel televarrt vászoncsíkot. Ünnepeken a lányok és újasszonyok fátyolszerű kendőt hordtak a fejükön. Az asszonyok ún. ruhát hordtak a fejükön, amely törölköző nagyságú piros-fekete csíkos vászonkendő volt. Hordtak még fekete csipkével díszített főkötőt, csepeszt.
Felsőrészen hosszú, mellévarrott ujjú csángós és ingvállas inget hordtak. Az inget összevarrták a pendellyek és övvel fogták körül. A pendely fölé került a lepelszoknya a kerekítő, amelyet elől feltűrtek és az övbe tűztek. A lábukon nyáron általában nem viseltek semmit, ünnepeken a törököktől átvett sarut vagy papucsot hordtak. Télen piros karmazsin csizmát húztak fel.
A férfiak viseletében az ing, hosszú volt, combközépig ért, és bő ujja volt és nyakánál piros gyapjúmadzaggal volt összekötve. Kiengedve, derékon övvel megkötve viselték. Alul szűk gatyát hordtak, amely kendervászonból készült.
A férfi és női öltözet drága darabja volt az ujjatlan bőrmelles, a keptár. Később a kevésbé míves kicsikeptár lépett a helyébe. Télen fekete, magasan csúcsosodó báránybőr kucsmát hordtak. A vőlegény is ezt viselet a lakodalomban, amelyet pávatollal, virágokkal díszítettek. Nyáron fekete, széles karimájú kalapot viseltek. Sok helyen még a 20. század elején is hordták a régies csuklyát. Nyáron a férfiak is mezítláb jártak, télen bocskort hordtak.
Magyar népviseletek 