A magyar népi kultúrában egyes ruhadaraboknak szimbolikus jelentésük volt, árulkodott az illető társadalmi helyzetéről, munkájáról, életkoráról. Ilyen fontos megkülönböztetés volt az leányok és asszonyok közti státusz elválasztása. Erre a legáltalánosabb módszer a fejrevalók, kendők, fejviselet megválasztása.
A leányok szinte az összes népművészeti tájegységen pártát hordtak férjhezmenetelükig. Ezek mérete és megkötése régiónként változott. A leghíresebb pártaviselet a kalotaszegi gyöngyös párta, amely kitűnik gazdag gyöngydíszítésével. Ezt a lány konfirmálására kapta és egészen az esküvőjéig hordta.
Az asszonyok legősibb fejfedője a főkötő volt, amely a 16-17. században a nemesi öltözködésből került át. A főkötőt az újasszony a nászéjszakán kapta meg, és egészen halálig hordta. Ezekből létezett alófőkötő és felső főkötő. Előbbinek előlapja és hátlapja is volt. Tájegységenként változott, hogy kötötték meg, de általában az áll alatt vagy a tarkón rögzítették.
A felsőfőkötőt általában ünnepekre hordták, az újmenyecske is ilyet kapott. Díszesebbek voltak, mint a mindennapi viselet.
Később a főkötőket felváltotta a fejkendő, amely a 20. század elején terjedt el. Eleinte fehér színű anyagot kötöttek az asszonyok a fejükre fehér hímzéssel. Később a gyári anyagok megjelenésével a színes, nyomott mintás kendők lettek divatosak. A fejkendő színe jelezte az illető korát, a fiatal asszonyok világosabbat, míg az idősek sötétebb színt választottak.
Forrás: Flórián Márta (2001) Magyar Parasztviseletek. Planétás Kiadó, Budapest.
Magyar népviseletek 